Az úticél és környéke
egy helyen!

404 a kért oldal nem található, vagy elköltözött.

Kőszeg és környéke látnivalói

Még több látnivaló »

Kőszegről röviden: A város az Alpok lábánál, Ausztria tőszomszédságában fekszik.

Óvárosában találjuk a legtöbb látnivalót. Jurisics téren áll a Városháza, mely az ország legrégibb, ma is városházaként funkcionáló épülete. A város legrégibb épülete a Jurisics gyermekeinek sírját is őrző Szent Jakab templom 1246-ban épült. A Fő téren pedig a gyönyörű Jézus Szíve-templomot csodálhatjuk meg előtte Szentháromság-szoborral.

A kőszegi vár Jurisics Miklós várkapitányról kapta a nevét, akinek vezetésével a Bécs ellen induló török sereg 19 támadását verték itt vissza. A monda szerint a török sereg utolsó egységei 11 órakor hagyták el a várost. Ennek emlékére szólnak itt a harangok napjainkban is ugyanezen időpontban. Szintén ennek a dicső tettnek állít emléket a Hősök tornya, mely a város jelképe lett.

Kőszeg kedvelt kirándulóhely. Számos jelzett túraútvonalon könnyen megközelíthető pl.: Írottkő-kilátó, Öregtorony vagy a Hétvezér-forrás.

A kornyeke.hu oldalakon számos látnivaló és állandó vagy időszakos program található Kőszeg és környékéről. A portál segítségével könnyedén megtervezhető egy tartalmas hazai nyaralás, kirándulás, hosszú-hétvége. A kellemes és tartalmas időtöltéshez pedig használja a szállásfoglalási rendszert, válogasson vendégház, apartman, panzió, hotel, vagy éppen wellness szálloda ajánlataink között.

Szálláshelyek Kőszeg és környékén

Harangtorony Szálló (thumb)

Harangtorony Szálló

Kőszeg

Az Alpok lábánál, Kőszeg szívében, a belvárostól egy percnyi sétára he ...
Az apartman épülete kívülről (thumb)

Tower Apartman Kőszeg

Kőszeg

A kőszegi főtér szomszédságában újonnan kialakított lakóparkban várja ...
Pékapartman (thumb)

Pékapartman

Kőszeg

Hatalmas telken, az óvárosban áll a több mint 200 éves felújított apar ...
Terasz (thumb)

Kőkert Pihenőház

Kőszeg

Sok szeretettel várjuk pihenésre vágyó vendégeket! Pihenőházunk tel ...
További szálláshelyek a környéken »
   

Kőszeg éttermek és Kőszeg környéki éttermek

Kék Huszár Vendéglő (thumb)

Kék Huszár Vendéglő

Kőszeg

Minden kedves vendégünket megújult étlappal házias és k ...
Kékfény Étterem és Pizzéria (thumb)

Kékfény Étterem és Pizzéria

Kőszeg

A Kékfény Étterem a város egyik legismertebb vend ...
Bécsikapu Étterem (thumb)

Bécsikapu Étterem

Kőszeg

Éttermünk pincehelyiségeibe ínycsiklandozó illatok csal ...
Garabonciás Pizzéria és Étterem (thumb)

Garabonciás Pizzéria és Ét ...

Kőszeg

A Garabonciás Pizzéria a város szívében helyezkedik el ...
További éttermek a környéken »

 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem